Reggelre kiderült, hogy Kim, a cirkuszigazgató odaadja a kocsiját nekünk így valóra válhat a terv, hogy megnézzünk egy valódi július 4-ei ünnepséget valamelyik közeli városban, mely az eredeti elképzelés szerint Binghamton lett volna, de Zsófi ötletére, a már napokkal ezelőtt is szóba került Ithaca vízesésre esett a választás. Az amerikaiak hazafias ünnepe az 1776-os függetlenségi nyilatkozat kibocsátását celebrálja ezen a napon, azaz azt a napot, amelyen a kongresszus határozott igennel döntött a Nagy Britanniától való elszakadás mellett.
Az Island Lake-től körülbelül 2 órára található vízesés, Buttermilk-nek nevezett részéhez érkeztünk a helyi Walmart-ban történt bevásárlást követően. Magic szerint, „a Niagarához képest semmiség ez a nemzeti park, kirándulni meg ott van a saját erdőnk” véleménnyel fejezte ki érzéseit, Chris pedig buzisnak tartotta az ötletet – Com’on guys, it’s fuckin’ gay! -, de utólag ki kell jelentenem, hogy nagyon sajnáltam volna, ha ezt nem látom, legalábbis én nagyra értékelem a természet munkáját és a véletlenül létrejövő fantasztikus művészeti alkotásokat, melyek alkotóját, ki fizikának és geológiának, ki pedig Istennek nevezi…
Délután 2 óra után érkeztünk a vízesés aljához, ahol fürödni lehetett a lezúduló víz által koptatott medencében, amit ki is használtunk a majdnem két órás gyaloglás után. Sajnos az idő nem volt megfelelően elegendő, még nagyon szívesen élveztem volna a kellemes környezetet, örömmel adtam volna át magam Ithaca sűrű ölelésének, melyet az erdő, a puha szélű kövek és a dús növényzet adott a tudatomnak, egy ecet-muslinca élethosszának megfelelő ideig.
Miközben ezeket a sorokat gépelem, az autóban öten ülünk és a tábor felé tartunk. Otthoni idő szerint kedd hajnali nulla óra harminc perc körül vagyunk, itt pedig a naplemente kísér minket utunkon. Hazaérkezve a tábori Cookout party végére érkezhetünk majd meg, ami az ételt tekintve roston sült hamburger húst jelent salátával, zöldségekkel és szintén kint készített hot doggal. 8 óra után a 3 napja folyamatosan készített tűzijátékot fogjuk elropogtatni, körülbelül fél óra alatt. Kedden újra munka. Az elkövetkező day off-okon pedig vár még ránk a Niagara vízesés és Kanada, illetve Philadelphia híres városa is…
UPDATE: Voltunk tűzijátékot nézni és azt kell mondjam, hogy meglehetősen tetszetős volt. Először valaki más kezdett el lövöldözni, és a látvány elmaradt a várakozsainkhoz képest, aztán hamar rájöttünk, hogy ez nem a „mi” tűzijátékunk, azaz a miénk csak most következik és el is kezdődött. A tó partjáról lőtték fel a tölteteket, azokból a csövekből, amiket mi készítettünk elő. Nagyon közel volt mindenki ehhez a helyhez, így az élmény is nagy volt. Fölöttünk robbantak fel a színes gránátok, olyan hangot hallatva, mintha ágyúk szólnának.
A képeket szintén a többi között találjátok, bár így nem lesz annyira látványos. A show előtt papír-lampionokat engedtek a levegőbe, ami jó lett volna, ha egyszerre engedik fel őket és nem egymás után. Július negyedikéről még annyit, hogy a nemzeti színűre feldíszített házakon és amerikai zászlókon kívül nem találkoztam hatalmas hazafiakkal, akik az amerikai nemzet nagyságát hirdették volna, büszkén a mellüket veregetve, hogy ők is amcsik, mert tényleg sok ételt, nyersanyagot és pénzt pazarolnak. Ez hívhatjuk amolyan pozitív csalódásnak is, bár nyílván nem látok a dolog mélyére, én csak egy táborban voltam.
Ééés, újabb UPDATE: Legfrissebb információim szerint igenis volt nagymagyarkodás nagyamerikaiaskodás, méghozzá Igazságos Mátyás – Matt Stoltz, tulajdonos – szájából. A tavalyi ünnepi beszédén porig alázta az angol birodalmat, aminek elég erős visszhangja volt idén, ugyanis az összes angol területről származó dolgozó (főként councelorok, azaz a gyerekekre felügyelő, őket elfoglaló emberkék), arcukra festették a „piros zászlót fehér kereszttel”, jelezvén, hogy melyik oldalon is állnak vagy állnának egy függetlenségi háborúban. Sokan a tábort egyébként a nemzetközi személyzet és az ebből adódó esetleges feszültségek miatt, egy tűzzel körülvett puskaporos hordónak tartják, bár ezt én egy kicsit erősnek tartom.
