Ahogy ígértem, itt a harmadik szabadnapunk történéseit feldolgozó írás. Philly-ben jártunk - legalábbis itt így hívják -, és újra nagyon pozitív hatások értek. Mint rendkívül sokat látott és tapasztalt világutazó, kijelenthetem, hogy egy nap alatt nem lehet megnézni egy várost. Mi ugyan megtettük, de nagyon sok ez így egyszerre, és sajnos ki is maradnak dolgok. Ettől nem lesz rosszabb az élmény, viszont a képzeletbeli listámon mégsem tudom kipipálni Philadelphiát. Boldogan eltöltenék még pár napot ott, például elmennék a híres IMAX moziba, ahol a teljes perifériát kitöltő mozivászon van és állítólag hatalmas élmény. Nem sikerült feljutnom az 500 láb magas kilátóba sem, ami a híres Philadelphiai William Penn szobornál található. Sok filmben láthattuk már a City Hall tetején állni a város alapítóját, ahogy az Egyesült Államok korábbi fővárosa fölé magasodik.
Philadelphia városa, Észak Amerika legnépesebb városa volt a 18. században, jelenleg másfél millió lakosa van, tehát nem számít annyira nagynak, a Magyar főváros is leelőzi. Ami sokkal érdekesebb, és még aktuális is, hogy itt írták alá a Függetlenségi Nyilatkozatot 1776-ban, majd 11 évvel később, ugyanott, az Independence Hall-ban, a máig érvényes Amerikai alkotmányt. Az elszakadás Nagy Britanniától, illetve a rabszolgaság felszámolása és az Amerikai erkölcs alapköveinek lefektetése fűződik ezekhez a dátumokhoz és a városhoz. Nagy dolgok ezek itt mindenkinek, és ezt jelzi az anno egy napon keresztül folyamatosan kongatott Liberty Bell is, melyet szintén megcsodáltunk egy teremben. A harangot eredetileg a szabad vallásgyakorlás eszméjének szimbólumaként készítették, de már a szabadság szimbóluma lett.
Abban az épületben és szobában állhattunk, melyben George Washington és Ben Franklin is, illetve megtekinthettük az eredeti széket, melyben az Államok első elnöke is ült hajdanán. A történelem eme patinás helyszínén állni furcsa érzés, tudva, hogy az akkor születő ország a világ egyik meghatározó nagyhatalmává vált. Olyan, mintha az elpusztíthatatlan Supermanről néznénk törékeny, gyermekkori képeket.
Az igazi libabőrös érzés elmaradt, melynek oka, részben az az illúzióromboló tény, hogy a szobát nem sikerült eredetijében megőrizni, ugyanis a múlt század folyamán jött valami arc és úgy gondolta a helyszínt modernizálni kell, így az épületen kívül, semmi nem maradt meg úgy, ahogy azt ma szeretnénk.
A Függetlenségi Nyilatkozat eredetijét, legjobb tudomásom szerint Washingtonban őrzik, tehát arról majd, ha minden jól megy, a nyár végén számolhatok be. Megígérem, hogy felkutatom, bárhol is legyen.
A sok sétálás, kis sörözés és történelmi kitekintések után, a Museum of Arts felé vettük az irányt, ahol Rocky Balboa is koptatta a lépcsőket. Útban Stallone szobrához, a Magyar zászlót is megtaláltuk a sétányon, ahol egyébként a világ összes országának felségjele ott lengedezik. Ez azért jó érzés volt, mégis csak az Ő adórendszerüket fogom kijátszani, nem másét. Már csak ez is odaköt… :P
A kötelező fényképek után már legalább tíz centiméterrel rövidebb lehetett a lábunk és a közel negyven fokos hőmérséklet sem segített a fáradtság leküzdésében, miközben egy szemfüles vállalkozó nagyon meggazdagodhatott volna, ha pont ott és akkor akar nekem egy nagy üveg, behűtött ásványvizet eladni, amiért nem sokkal később valószínűleg ölni is hajlandó lettem volna, persze csak nem fehéreket (Esküszöm, hogy csak viccelek… …bárkit bántalmaztam volna).
Szuper fáradtan, még a visszaút előtt elmentünk egy Target-be, egy Best Buy-ba és egy Walmart-ba is, hogy mindenki, minden szükségessel feltöltse a készleteit, meg pótolja hiányzó dolgait. Nekem az alsógatyáim száma csappant meg a tábori mosodának köszönhetően, illetve elromlott az itthon vásárolt hálózati adapterem, emellett teljesen megsemmisült a munkára szánt rövidnadrágom is. Átalakítót, egészen elképesztő módon, nem sikerült vennem, de nem baj, adok egy esélyt a leleményességem-nek, és ha hazaértem megjavítom azt a fránya aljzatot, különben ne legyek maintenance-es, plusz amúgy se lehet az annyira bonyolult szerkezet.
A múlthétről még annyit, hogy volt cirkuszi show, amin a gyerekek mutathatták be az első „session” alatt megtanult kunsztokat. Ezen kívül, mint közönség, részt vettem a tábor színházában megtartott bűvészshown is, mely kellően élvezhető volt és nagyon aranyos. A sessionről annyit érdemes tudni, hogy 3 van belőle a tábor alatt és az elsőnek csütörtökön lesz vége, amikor is távoznak azok a gyerekek, aki csak az első periódusra jelentkeztek és érkezik sok új csemete is. A harmadik session 2 hét hosszúságban nyújtózik az augusztus hónapban, míg a másik kettő, három hetes. És igen, nekem is ennyit kell még lehúznom tábori karbantartóként, amivel azt hiszem nem lesz baj. A neheze egyébként most következik, ugyanis július 23-án lesz a nap, amikor a dollármilliomos szülők elözönlik a tábort és meglátogatják a száműzött kis örökösüket. Nagyon fontos dátum ez, mert az anyukák és apukák, ezen a szent napon döntenek arról, hogy a következő évben is a Stoltz család bő zsebét szeretnék-e zöldhasúval kibélelni vagy esetleg más tábort választanak. A vezetőség ígérete szerint, fél hat helyett, kilencig is ellátnak majd minket munkával a visiting day-t megelőző 5-7 napban. Mondanom sem kell mennyire várom…
Philly-ből visszafelé sem kellett vezetnem, így a hazaúton kényelmesen digitalizálhattam gondolataimat. Ez azért jó, mert így frissen és ropogósan postolhatom netes naplóm ezen fejezetét.
