Az van, hogy meglehetősen jóra fordultak a dolgok. Ebben a pillanatban, arról számolhatok be, hogy minden másnap nekem szegezi a kérdést Magic, hogy visszajövök-e. Ma például, megmondta, hogy vissza kell jönnöm, különben megtalál Magyarországon. Erre megköszöntem a szavait, majd elmondta, hogy ne köszöngessem, hanem tényleg menjek vissza és vigyem a barátimat, barátnőimet vagy aki akarok. Ez már azért túlzás, ennyire nem vagyok jó (egyébként de, de a tökéletességhez a szerénység is hozzátartozik, szóval nem mondhatok akármit).
Mike aki, mint nem olyan rég kiderült, Magic és Chris főnöke is, a mai change over day közepén félrehívott, hogy menjek neki segíteni, majd amikor eltávolodtunk, közölte, hogy akkor vezethetem a JCB-t, ami egy brutális markolós-lapátos sárga behemót, és minden vágyam volt, hogy egyszer pusztítsak vele. Szóval gyorsan elmondta, hogy mi micsoda, én meg született segédmunkás gépkezelő módjára rángattam a két botkormányt, meg nyomogattam a pedálokat. Nagy élmény volt, fura érzés ekkora erő fölött rendelkezni. Könnyedén emelek föl több tonnát egyetlen kis kézmozdulattal úgy, hogy közben meg sem izzadok. Az irányításához nem kell több két kéznél, meg egy fél lábnál, szóval nem Harvard-ról válogatják a kezelőket, de azért beletelik egy kis időbe mire megszokod, hogy a két kart, melyet négy irányba lehet mozgatni, egyszerre kell kezelni és közben arra is kell figyelni, hogy ezt milyen erővel teszed, mert nagyon érzékeny a masina. Mike megcsinálta a napomat, nagyon jó kedvem lett ezután, pedig sokat kellett dolgozni. És a délelőtt még Chris is elismerte a munkámat, szóval, úgy kaptam elismerést, egy nap minden főnöktől, külön-külön, hogy ők nem beszéltek össze.
Hétfőn voltunk tubingolni, amit ugye nem tudtam, hogy pontosan hogyan kell elképzelni, de iszonyatosan nagy élmény volt, nagyon tetszett. Az egész annyi, hogy egy klasszikus vízividámparkos fánkkal kell csörgedezni a lassúfolyású Delaware folyón. A kör alakú, középen lyukas levegővel felfúlyt guminak, van háttámlája és a egy háló is van a közepén a lyukban, így nem lehet kiesni belőle és nagyon kényelmes. Pohártartó is jutott a „járgyányra”, így az ember hideg sörrel a kezében folyhat le a barátaival a folyón. A víz nagyon tiszta és kellemesen hideg. Tökéletes program egy meleg nyári napra. A szokásos társaság ment, természetesen Kim kocsijával. Pubi, Ákos, Márk és Én, illetve a Philadelphiát is velünk megjárt Detti is elkísért minket, plusz egy meglepetés lány Elodie (Didi), aki Francia és szereti a csigát (megenni). Ha lehet és a következő, azaz utolsó day off-omat is itt tölteném, és biztos vagyok benne, hogy más is jönne még egyszer. Ami rossz hír, hogy a folyó elég vizes volt és éppen ezért a valóságot megörökítő készülékeinket nem vittük magunkkal. Nekem az emlék, neked a fantáziád marad, használd egészséggel.
Nem tudom, hogy mondtam- e, de vízisíelni is voltunk, ami valójában wakeboardozás lett. Attila, 5 éve csinálja, így neki rögtön sikerült a vízből kivontattatnia magát, ami se Márknak, sem pedig nekem nem jött össze a koponyánként rendelkezésre álló, körülbelül 30 perc alatt. Dan, a vontatásért felelős Új-Zélandi – aki szerint Dél-Afrikai akcentusom van (soha nem bocsátom meg neki ezt, még ha viccelt akkor se) – motorcsónak kezelő, a vízisít ajánlotta, merthogy arra könnyebb felállni, de mi ragaszkodtunk, a másikhoz, látva, hogy Pubi milyen könnyen kezeli. Picit bosszantó volt így az eredmény, de elméletileg lesz még lehetőségünk kipróbálni a dolgot, szóval majd még mesélek…
Azt hiszem ennyi és akkor nem vagyok lemaradva semmilyen történettel. Talán egy mondatot még megér, hogy a visiting day után volt a tábori Color War, ami minden tábori évben egyszer van és körülbelül öt napig tart. A tábort két csapatra osztják és különböző contesteken és competitionökön méretik össze a tudásukat és erejüket. Ebben az évben a Vámpírok csaptak össze a Vérfarkasokkal, merthogy mindig megadják a két oldalt is. Van pólóm is, majd lefényképezem. Kötélhúzás, nagyon rossz izű (mindent bele kancsó) ital elfogyasztása verseny, kötélégetés (ropeburn) és még rengeteg minden volt. Ez egy nagy alkalom a gyerekeknek és amíg tart, addig semmilyen más program nincs napközben. Bár ez nektek nem olyan meglepő, de itt egyébként minden nagyon szigorúan be van osztva, minden gyerek kiválasztja, hogy milyen foglalkozásokra szeretne járni (major és minor), és ott meg is kell jelennie.
A táborról annyit, hogy több mint 200 gyerek elhúzott ma, a maradék két hétben az utolsó session-ben, csak 380 kölök rontja a levegőt. Lazább lesz a dolog, pár bunk be is zárt. A hangulat az egész táborban oldottabb, mindenki érzi, hogy nemsokára vége. Nekem most jó, remélem, hogy így marad és jókedvvel kezdhetek neki a 3 és fél hetes Észak-Amerikai utazgatásomnak.
Mostanra ennyi, képek megint nincsenek, de nem azért, mert nem töltöttem fel, hanem, mert érdemben nem készült semmi. Ölelés!
